A Fidesz-KDNP már az újságírókat is gyalázza. Hollik ifjú kereszténydemokrata képviselő a 168 órának azt nyilatkozta, “én megértem Kövér Lászlót. […] Sok újságíró izzadtan, lepukkanva, rövid ujjú pólóban, kócosan dugja a mikrofont a politikus orra alá”. Elképesztő elitizmusuk nem először bukik ki, már a tanárok öltözékét és a romkocsmákba járó fiatalokat is kritizálták.

Nem elég, hogy közülük sokan luxusmárkákban feszítenek, de a hétköznapi embert leszólják. Drága szórakozóhelyekre járnak, fánkozóikból, elit lakóparki vagy várnegyedi lakásaikból már nem látják azt a 4 millió magyart, aki a létminimum alatt él. Sőt, 2013-ban eljutottunk oda, hogy az Eurostat adatai alapján Magyarországon rosszabb a fiatalok helyzet, mint Romániában – róluk mégis mit gondolhat Hollik képviselő úr?
Vajon a generációnk várhat-e megoldásokat problémáira ilyen elit-párti fiataloktól?

A Societas szerint nem lepukkant az, aki  pólót és a farmert hord. Felháborít minket, hogy a kormányzó politikai elit folyamatosan megjegyzéseket tesz a hétköznapi emberekre, miközben nem csinál semmit a társadalmi mobilizációért, az esélyhátrányok felszámolásért és az anyagi különbségek csökkentésért. Hollik István pártja előbb hozza helyre azt, amit a magyar fiatalok ellen elkövetett az oktatás területén, utána megköszönjük divat-tanácsait.


Látható, hogy ezek a célok csak a baloldal számára fontosak. Baloldali fordulat kell!  Nem ezért vagytok ott, vesszen ez az elit!

MEGOSZTÁS