FEB.
14

A Fidelitas alelnöke szerint is meg lehet élni havi 47 ezerből...

Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból - mondta Zsiga Marcell a Fidelitas alelnöke

Negyvenhétezer forinttal érkezett az éhségmenetről Gúr Nándor MSZP-s politikus, aki felszólalásában a szociális válságról beszélt és átadta Cséfalvay Zoltán államtitkárnak a pénzt, amelyet a Miskolcról indult menet résztvevői adtak össze. Az ellenzéki politikus ezzel arra utalt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ennyi pénzből is meg lehet élni.

Ezt vérlázítónak és cinikusnak nevezte, emlékeztetve, hogy Magyarországon sok helyen már nem a szegénység, hanem a nyomor az úr. Cséfalvay Zoltán úgy válaszolt, azon dolgoznak, hogy a fizetés ne zsebbe menjen, ne így, "az asztalra téve" cseréljen gazdát, ezt szolgálja a 16 százalékos adó is. Az államtitkár amúgy pontosította minisztere szavait. Mint mondta, Matolcsy úgy fogalmazott, hogy a 47 ezer forint kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik 28 ezer 500 forintból meg tudtak élni.