Az Európai Bizottság várhatóan még idén konkrét bejelentéssel fog élni az 18. életévüket betöltött európai fiataloknak járó ingyenes InterRail-bérletről szóló javaslat kapcsán – ez derült ki az Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő által szervezett brüsszeli tanácskozáson, amelyen a magyar politikus meghívására részt vettek az ötletgazda német aktivisták.

Az InterRail egy kedvezményes nemzetközi vasúti bérlet, mely Európa 30 országában érvényes és a megszabott időtartamon belül korlátlan utazást tesz lehetővé az adott országokban üzemelő vasúttársaságok szerelvényein. Ezen felül bizonyos kompokon is érvényes, illetve kedvezményes árú jegyek megvásárlására is fel jogosít vasúttörténeti múzeumokban.

Ujhelyi István, aki másfél évvel ezelőtt karolta fel az ingyenes InterRail-bérlet ötletét és tett javaslatokat a mielőbbi megvalósítására, a tanácskozáson többek között arról beszélt: a rendhagyó kezdeményezés nem pusztán az „ingyenvonatozásról” szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról és a kultúrák közötti jobb kommunikációról. Ujhelyi hangsúlyozta: a javaslat egyik mentoraként azt tartja elsődleges célnak, hogy a program olyan fiataloknak adjon eszközt, akiknek egyébként nincs lehetősége saját erőből megismerni más európai országokat és kultúrákat. „Ez a program sok tízezer magyar fiatal számára jelenthet egyedülálló lehetőséget.

Jocelyn Fajardo,  Violeta Bulc közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos kabinetjének vasúti ügyekért és ifjúságpolitikáért felelős tagja a tanácskozáson megerősítette, hogy az igyenes InterRail-bérlet ötlete nemcsak a szakpolitikai ügyekben illetékes biztos, de Jean-Claude Juncker bizottsági elnök egyértelmű támogatását is élvezi. Fajardo megjegyezte: terveik szerint valamilyen formában már akár 2017-ben is megvalósulhat a program, de legkésőbb 2018-ban nagyobb volumenben is számolnak vele.

MEGOSZTÁS