
Ennek lényege, hogy a tagok részére olyan képzéseket indítunk, amelyek segítségével felkészülhetnek a közösségi politizálásra és betekintést nyerhetnek az önkormányzatok világába. Útmutatást kaphatnak, hogyan bővíthetik a mozgalmat, hogyan lehet csapatot építeni, hogyan tudják a mozgalom céljait, programjait minél szélesebb körben megismertetni. Elsődleges célunk, hogy a képzések minden tag számára elérhetőek legyenek, hiszen a sikeres népképviselet alapjait az önkormányzatokban lehet a legjobban megtanulni.
Riczu Péter, a kecskeméti Societas elnökségi tagja szólalt fel az új uszodát illetően. A fiatal politikus elmondta, hogy a hétvégén jártak a komplexumban, mely tényleg dicséretet érdemel, ám a megtérülését ő és még sokan mások sem látják. Riczu ezért arra kérte a városvezetést, valamint a beruházással kiemelten foglalkozó önkormányzati céget, hogy mutassák be a korábban is már kért számításokat, melyek prezentálják, hogy a létesítmény valóban rentábilis lehet. Ezenkívül a Magyar Szocialista Párt Kecskeméti Szervezete az egész beruházást vizsgálni kívánja a kezdetektől a befejezéséig.
A baloldali ifjúsági szervezet azért választotta a rovásírást, hogy ezzel tegye nyilvánvalóvá: vége azoknak az időknek, amikor nemzeti jelképeinket és történelmi örökségünket a szélsőjobboldal politikai célokra kisajátíthatta magának, Illetve jelképeinket szelektálhatja, melyik a jó jelkép és melyik a rossz.
Az akció válasz volt a Jobbik szombati tüntetésére, amelyen elégették az Európai Unió zászlaját. A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom továbbra is elítél minden olyan megnyilvánulást, amely a határok nélküli Európa helyett a megosztottságot, építés helyett a rombolást, integráció helyett a leszakadást, demokrácia helyett az újfasizmust, és béke helyett a képzelt ellenségekkel való hadakozást szolgálja.






